Egy szakmai elismerés – amely engem is formált
Vannak szakmai elismerések, amelyekre büszkék vagyunk, és vannak olyanok, amelyek azért válnak igazán fontossá, mert nemcsak azt mutatják meg, mit adtunk másoknak, hanem azt is, mivel lettünk mi magunk többek egy folyamat végére.
Számomra ilyen élmény volt az elmúlt hat hónap, amelyet mentorként tölthettem a Virtuális Asszisztensek Magyarországon Közhasznú Egyesület és a Karson Consulting Románia virtuális asszisztencia inkubációs programjában.
Amikor először mentorként kapcsolódtam be, természetes módon úgy gondoltam, hogy elsősorban adni fogok: tapasztalatot, szakmai tudást, visszajelzést, kérdéseket, kapaszkodókat.
Aztán ahogy haladtunk előre, egyre inkább azt éreztem, hogy ez a folyamat kétirányú.
Miközben én támogattam a mentoráltjaimat, nekem is rengeteget adott ez a hat hónap. Emberileg és szakmailag egyaránt.
Nemcsak mentoráltam – hanem én is tanultam
A program egyik legértékesebb része számomra az volt, hogy a mentorálás nem merült ki néhány alkalomban: voltak egyéni mentoring beszélgetéseink, ahol valóban volt idő megállni egy-egy konkrét helyzetnél, kérdésnél vagy dilemmánál.
Ezeket az alkalmakat különösen szerettem, mert egyéni helyzetekről beszélgettünk.
Nem egy általános elméleti problémáról, hanem arról, hogy egy adott ember, egy adott vállalkozás, egy adott élethelyzetben hogyan tud tovább lépni.
Ilyenkor mentorként természetesen előkerül a saját tapasztalatom is, amelyet mentortársammal minden alkalommal őszintén osztottunk meg a résztvevővel.
A jó mentoring számomra egyre kevésbé arról szólt, hogy „megmondjam a megoldást”, hiszen ami nekem működött, nem biztos, hogy ugyanúgy működik másnak is. Nincs minden helyzetre egyetlen jó válasz.
Sokkal inkább arról, hogy jó kérdésekkel segítsem a másikat a saját válaszai megtalálásában.
Ez pedig engem is folyamatos gondolkodásra késztetett.
A programblokkok nem csak tudást adtak
Nagyon sokat jelentettek számomra a program közös blokkjai is.
Az előadások, a szakmai témák, az interaktív alkalmak, valamint azok a helyzetek, amikor online, csoportosan vagy kisebb csoportokban dolgozhattunk együtt a mentoráltakkal.
Ezeken az alkalmakon az volt különösen jó, hogy nem egyszerűen hallgattunk valamit, hanem együtt gondolkodtunk. Volt, hogy egy kérdésből alakult ki beszélgetés, máskor egy gyakorlati feladat mutatott rá valamire. Olyan is volt, hogy egy mentorált hozzászólása vagy kérdése indított el bennem egy teljesen más gondolatot.
Ez az egyik dolog, amit nagyon szeretek a közös tanulásban:
sosem tudhatod előre, melyik kérdés fog benned is tovább dolgozni.
Az egyéni mentoring alkalmak voltak a legmélyebb pontok
A közös programok mellett az egyéni mentoring alkalmak adták azt a teret, ahol igazán mélyre lehetett menni. Ezeken nemcsak szakmai kérdésekről beszéltünk, hanem szóba kerültek bizonytalanságok, döntési helyzetek, ügyfélkapcsolatok, határok, önbizalom, vállalkozói gondolkodás és az is, hogy ki hogyan szeretné felépíteni a saját működését.
Úgy gondolom, hogy ezekből a beszélgetésekből tanultam én is a legtöbbet.
Mert amikor valaki őszintén megfogalmaz egy dilemmát, az engem is arra késztet, hogy végiggondoljam:
Én mit tennék? Miért? És biztos, hogy ez még mindig a legjobb válasz?
Néha egy mentorált kérdése olyan pontot érintett, amelyről azt hittem, már rég kialakult bennem a véleményem. Aztán kiderült, hogy érdemes újra ránéznem – és szerintem ez nagyon értékes része a szakmai fejlődésnek.
Mások fejlődése közben a saját működésemre is ráláttam
A mentoring különleges helyzet, mert miközben egy másik ember működését figyeled, akarva-akaratlanul a saját működésedet is kívülről kezded látni.
Amikor például egy mentorált arról beszél, hogyan kezeli az ügyfeleit, milyen határokat húz, hogyan áraz, hogyan reagál egy nehéz helyzetre, vagy éppen mitől bizonytalan, sokszor bennem is felmerült:
Én hogyan csinálom ezt?
Én mindig jól kezelem ezt a helyzetet?
Vannak olyan dolgok, amelyeket ma már másképp csinálnék, mint néhány évvel ezelőtt?
Ezek nagyon fontos felismerések voltak számomra, mert egy mentor szerintem , nem attól hiteles, hogy azt gondolja magáról: már mindent tud, hanem attól, hogy ő maga is hajlandó folyamatosan tanulni.
Emberileg is sokat adott
Ezt semmiképpen sem szeretném kihagyni ebből a történetből, mert ez a hat hónap nemcsak szakmailag volt fontos számomra, hanem emberileg is sokat kaptam.
Jó volt látni, ahogy valaki egy kezdeti bizonytalanságból eljut egy sokkal tudatosabb működésig.
Jó volt követni egy-egy felismerést.
Jó volt látni, amikor egy kérdésből döntés lett, és amikor egy bizonytalan gondolatból konkrét lépés született.
Különösen jó érzés volt megtapasztalni azt, hogy néha egy beszélgetés, egy visszajelzés vagy akár egyetlen jól feltett kérdés elég ahhoz, hogy valaki más szemmel nézzen a saját helyzetére.
Ezek a pillanatok voltak azok, amelyek miatt számomra a mentoring több lett egy egyszerű szakmai feladatnál.
A közösségi programoknak is megvolt a maguk ereje
A közös és kiscsoportos online programokat is nagyon szerettem, mert ezek megmutatták, hogy a virtuális munkavégzés és a vállalkozói lét ellenére sem kell mindent egyedül csinálnunk.
Egy képernyő előtt ülve is lehet valódi kapcsolódás: lehet kérdezni, lehet vitatkozni, lehet egymástól tanulni. Lehet egy másik ember gondolatából tovább építkezni – és közben megélni azt, hogy nem vagyunk egyedül a kérdéseinkkel.
Ez szerintem különösen fontos egy olyan vállalkozásban, amelyben sokan önállóan, otthonról dolgoznak.
A szabadság nagyon jó dolog, de közben könnyű belecsúszni abba az érzésbe, hogy mindent egyedül kell megoldanunk.
Ebben azonban én már egyre kevésbé hiszek.
Hiszek a
közösségben,
a szakmai kapcsolódásban,
a tudásmegosztásban,
a mentorálásban.
És abban, hogy egy jó kérdés többet ad, mint tíz kész válasz.
Mit viszek magammal ebből a hat hónapból?
Talán mindenekelőtt azt, hogy a mentoring valóban kétirányú folyamat.
A mentor ad, de közben kap is: tapasztalatot, kérdéseket, új nézőpontokat, visszajelzéseket.
Sokszor olyan felismeréseket, amelyekre egyedül talán nem jutott volna el.
Én is így jártam.
A mentorálás megerősített néhány szakmai meggyőződésemben, miközben más dolgokra új szemmel kezdtem nézni.
A szakmai fejlődést nem úgy képzelem el, hogy egyszer elérünk egy szintet, ahol már mindent tudunk. Sokkal inkább úgy, hogy folyamatosan tanulunk, kérdezünk, újragondolunk és fejlődünk.
Időnként pedig éppen mások kérdései segítenek ebben.
Ez az elismerés ezért nekem mást is jelent
Nagyon büszke vagyok arra, hogy részese lehettem ennek a programnak, és hálás vagyok a bizalomért, amelyet mentorként kaptam.
Ha meg kellene fogalmaznom, mit jelent számomra igazán ez az elismerés, akkor nem egyszerűen egy szakmai mérföldkőként tekintenék rá, hanem egy közös tanulási folyamat eredményeként.
Egy olyan hat hónap emlékeként, amelyben lehetőségem volt átadni abból, amit az elmúlt években megtanultam, miközben én magam is rengeteget kaptam – emberileg és szakmailag egyaránt.
Ami pedig még ennél is fontosabb: szemléletben.
Mert a mentoring számomra végül nem arról szólt, hogy én tudok valamit, amit más még nem, hanem arról, hogy együtt gondolkodunk, együtt tanulunk, és közben mindannyian egy kicsit tovább jutunk.
A mentorálásban ez a legszebb: amikor úgy segítesz valaki másnak előrelépni, hogy közben te magad sem maradsz ugyanott.
Nagy öröm számomra, hogy az Inkubációs program az idén folytatódik, amelyhez újra mentorként kértek fel. Így ez a történet számomra nem lezárult, hanem folytatódik.
Éppen ezért különösen értékes számomra ez az elismerés: nemcsak annak a hat hónapnak az emléke, amelyet együtt töltöttünk, hanem annak a megerősítése is, hogy érdemes tudást megosztani, kérdezni, kapcsolódni és együtt fejlődni.
Itt olvashatsz bővebben az idei Virtuális Asszisztencia Inkubációs Programról.